Sévignéné ​levelei

A ​mai olvasó előtt, ha „beleolvassa” magát ezekbe a levelekbe – nem pedig csak „belelapoz”, mint a sietős, tehát rossz olvasók teszik –, majdnem úgy jelenik meg, mint Sévigné márkiné vagy báróné (a rangja kétes, bár mi már nem törődünk vele, de a korabeli genealógusok és a jelenkori filológusuk szorgalmasan foglalkoztak ezzel a kérdéssel), mint egykori lelkes tisztelője előtt: nyitott kocsiban, hódító fiatalságában, fia és lánya társaságában jobbról-balról, mint Latona istenasszony, ahogy a régiek ábrázolták, a fiatal Apolló és Artemisz kíséretében. Ma a szem érzéki benyomását a levelek olvasása pótolja, s rajtuk keresztül, három század ellenére, e levelekből egy eleven és szeretetre méltó asszonyt és írónőt ismerünk meg, még akkor is, ha nem pletykákról vagy udvari mulatozásokról, hanem gyászról és botrányról beszél, még akkor is, ha öregkorában (mert ő sem maradt örökké fiatal, Latona istennőhöz való átmeneti hasonlósága ellenére sem) egyre többet elmélkedik a lélekről és a halálról. A „jókedv”, az eltökélt jókedv természetének alapja, írja róla legjobb barátnője, La Fayette-né, a regényírónő; a „szeretetreméltóság” pedig az a tulajdonság, amelyet Sévignéné, saját vallomása szerint, maga körül, a városban és az udvarban, korában és környezetében, a legszívesebben meghonosítana, ami egy kívánalmat fejez ki, vagyis valaminek hiányát vagy szűkös voltát oly korszakban és oly társadalomban, amely pedig Sainte-Beuve szerint és sok francia hiedelmében a legszebb és legszeretetreméltóbb korszak és társadalom volt Franciaországban. De ezek akár egyéni, akár írói jellegzetességek, elegendők-e ahhoz, hogy Sévignénét a franciák nagy klasszikusai s Levelei-t a francia irodalom remekei közé sorolják? Mert őt ez a kitüntetés érte. Amikor 1862-ben megindult a Grands Écrivains ma is irigyelt sorozata, mely Pascal, Corneille, Moliére, Bossuet, La Fontaine és más nagyok mellett az ő Levelei-t közölte elsőnek, tizennégy vaskos kötetben, életrajzzal és sok-sok jegyzettel: oly tisztesség érte, amely addig csak az ókori görög és római auctoroknak jutott osztályrészül.