Az ​élet vasárnapja

“Valentin ​belefog a következő oldal olvasásába: óvszert, előnyös házasságot ajánlanak az olvasónak… a következő két oldalon.. gyarmatokon szolgáló katonák keresnek haditámogató pót-keresztanyát… Valentin – fel nem foghatván, hogy az írás valótlanságok közlésére is szolgálhat – meg se próbálkozott a trükkel. Megint körbepillantott. Most már mennek. Csökkent a vágányok száma, a gyors kiválasztotta a magáét, és célirányosan robogáshoz látott. Valentin újra a képeslapba temetkezett. Az ötödik oldalon fent egy rajz volt látható. Szegényesen és régiesen öltözött, beesett arcú egyének álltak sorfalat a képen. A képaláírás ez volt: „Soh Seba szikh szerzetes hívei körében” ami rendkivüli módon megdöbbentette Valentint.” Az Angol Park és a Zazie a metróban szereplői után bemutatjuk a magyar olvasóknak a fent említett Valentint, vagyis Brut, a katonát, a polgárpukkasztó, nyelvfacsaró és szóviccgyártó, olykor idétlen kamasz módjára vigyorgó, máskor szeretettel mosolygó, hol gyermetegül kegyelettelen, hol gyöngéden megértő Raymond Queneau 1951-es regényének együgyű és bölcs hősét, és társait, a talpraesett vénlány rőföst, a telt keblű sógornőt, a hólyag (vagyis korszerű szóhasználattal: dinnye) sógort s még sok mindenki mást, általuk pedig a harmincas évek valahai francia picipolgárságát.