Búcsúzik ​a lovacska

„Lovak! ​Kedves barátaink! Szavunk ismerői, veregetésünkért hálásan felnyihogók, az istállóból jött dobbanásaitok otthonossá teszik a ház falait, a szoba csöndjét, szerényen hirdetve: itt emberek laknak. Társaink az igában s harcban, ostor szégyenében, diadal mámorában, hulló rózsaszirmok közt, süvítő szélben, esőtől hajtott darában, fénylő szőrrel vagy botladozó lábbal velünk járjátok végig a messze nyúló utakat” – írja Jávor Ottó a kötet bevezető szép karcolatában. A mai gyereknek már alig-alig van közvetlen kapcsolata a lóval. Sokan csak a képernyőről ismerik, mások, a lótenyészetek, állami gazdaságok környékén élők távolról nézegethetik őket, a lovagláshoz pedig kifejezett szerencse kell.
Pedig nagy kár!
Ez az antológia szeretné közel hozni a gyerekekhez ezt a szelíd, kedves, emberi létünkben csöndesen megtelepedett jószágot. Nem nosztalgiát kíván felkelteni, csak a szeretetet megőrizni irántuk. S erre az irodalom és a képzőművészet bőven szolgál lehetőségekkel. A népmesék táltosai, elbeszélések végtelen sorában szereplő kiscsikók, társaink a harcban – felejthetetlen novellahősök vonulnak fel a könyvben, tanújaként az ember és e kedves jószágok fennmaradó kapcsolatának.