…és ​te, szépségem, igen-igen, te…

Az 1953-ban született Stephen Poliakoff a mai angol drámairodalom legfiatalabb, és egyben egyik legnagyobb tehetsége; személyben és darabjaiban egy új nemzedék jelent meg az angol színpadokon. Poliakoff a Beatles-korszak utáni végleg elsivárodott tömegkultúra keserű, szenvedélyes kritikusa, aki a hatvanas évek még igazi belső szükségletből született és hiteles társadalmi indulatokat hordozó ifjúsági rétegkultúrájának végső züllését ábrázolja darabjaiban. Az ifjúság lázadása elbukott, a hajdani lázadók vak, irracionális bábokká változtak, zenéjüket pedig – csatadalukat – a szórakoztatóipar kerítette hatalmába, és fülsüketítő bömböléséből már csak a Semmi szól. Poliakoff ábrázolása nem lírai, nem nosztalgikus; ez a szociologikusan hűvös és tárgyilagos drámaíró nem védi nemzedékét. Nem siránkozik miattuk, hanem megmutatja őket, olyannak, amilyenek.