Karácsonyi oratórium

„A ​szobám falát, vörösessárga, mintás tapéta díszítette; amikor anya kiment. résnyire hagyva az ajtót, hogy csak egy vékony fénynyaláb hullott be rajta, és hallottam, hogy anya leült a Szalonban- hogy ott mit csinált, azt sohase tudtam meg, valahányszor pisilni mentem, mozdulatlanul ült, nem olvasott, nem is kötött-, a tapéta térképpé változott át, rajta szigetek, csatornák, tengerek.Ezeken küszködött Sidner, és talán ő volt az apám, erre Anya egyszer korábban rábólintott, de mintha ennek nem lett volna jelentősége, és ha az, akkor ajándék, valami, amire várni lehet, ha a vihar elül. És ha ő az apám, akkor Anya az anyám, és ha Sidner Odüsszeusz, akkor Fanny Penelopé, és én egész éjjel töprengtem utazása felől, mire küldte Athéné.” Göran Tunström, a mai svéd próza egyik legtehetségesebb képviselője 1937-ben született Karlstadban. Eddig megjelent közel két tucat verseskötete, regénye és útirajza közül korábban különösen az önéletrajzi ihletésű Prästungen (A papgyerek, 1976) és a Jézus gyermekéveit rendkívüli átéléssel, belülről ábrázoló Ökenbrevet (Levél a pusztából, 1978) aratott sikert a kritikusok és az olvasóközönség körében.Karácsonyi oratórium című legutóbbi regénye elnyerte a skandináv országok irodalmi nagydíját, s azóta igen sok nyelvre lefordították.

1 készleten