Különös ismertetőjele nincs

Ezt ​a könyvet a demoralizálódás légkörében, egy vérfürdő közepette írtam. Azt hittük, hogy Chile már elért egy bizonyos civilizációs szintet; azt hittük, hogy az inkvizíció, a Harmadik Birodalom és a programok mind a múltéi, vagy ha valóban léteznek ma is, a mi országunkat sohasem fogják elérni. Úgy véltük, hogy aki magát chileinek nevezi, annak valamelyes humanizmusról kell tanúbizonyságot tennie, minimális mértékben meg kell értenie és tisztelnie kell azokat, akik szükségképpebn az országellenségei voltak vagy egyszerűen más világnézetet vallottak. Még a legnagyobb politikai feszültség pillanatában is, amikor a puccsot megelőzően a fasiszták már kezdték szabadjára engedni az erőszakot a fasiszták már kezdték szabadjára engedni az erőszakot, a baloldali intézmények, pártok és maga a nép még akkor is követte ezt az elvet. Mert abban, hogy „chilei”, értelmezésünk szerint az is benne volt, hogy demokraták és szabadok vagyunk, a szó legtágabb értelmében, még akkor is, ha ez demagógiához és gátlástalansághoz vezetett. A problémákat á la chilena oldottuk meg, chilei módon éltünk együtt, mindazokkal az előnyökkel és hátrányokkal, amelyekkel ez járt. Ámde hirtelen mindaz, ami elvi alapunk volt, amit egy haza éreztetett velünk és ami a civilizáció bizonyos szintjét kölcsönözte nekünk – mindez összeomlott és a hadsereg vadállatai lábbal tiportak rá. Ami nekünk hazát és kultúrát jelentett, kegyetlenül lelepleződött, és szemünk előtt ott állt egy mélyreható osztályharc mezítelen realitása, a történelem kérlelhetetlen törvényeinek igazsága, amely a tulajdonában fenyegetett uralkodó osztály kegyetlenségéről beszél. Chilében meghalt egy illúzió, amely a marxizmus nevében jjött létre, s ezel bebizonyosodott a nem revideált marxista gondolat érvényessége. Az olasz követség épületében – amikor meg kellett élnünk, hogy szilárdítják meg hatalmukat azok, akik társadalmi létfeltételeinket lerombolják, akik munkásosztályunkat régmúlt idők kegyetlenségével leigázzák; amikor meg kellett élnünk, hogy a történelem kerekét több mint száz esztendővel visszafelé forgatják; amikor éreztük, hogy egy egész népet, amely három éven át karnyújtásnyira vibrált a szabadságtól, újra rabszolgasorsba döntöttek – akkor nem tehettem mást: arra kellett kényszerítenem magamat, hogy könyvemet abban a fázisban rögzítsem, amit mi megéltünk. Elmondhatjuk, hogy napjaink Chiléjében minden eddiginél világosabbá vált az az objektív szükségesség, hogy széttörjük az elavult tőkés struktúrákat, és soha nem volt ennyire világos és egységes az akarat, hogy megdöntsük ezen kegyetlen képviselőit. Sohasem álltunk közelebb a szocializmushoz, mint ma, de az elnyomás és a szervezkedési nehézségek mostani feltételei között a szocializmus nehezebb feladat lesz, keményebb harcot követel, mint bármikor azelőtt.

1 készleten