Na, ​ennyit erről / Tollatlan jószág

Woody ​Allen írásait olvasva csak kapkodjuk a fejünket: honnan tud ez az ember ennyi mindent? Még a történelemben, a filozófiában és a vallási kérdésekben jártas olvasók is kénytelenek lesznek elismerni, hogy van mit tanulniuk a szerzőtől, hiszen eleddig senki más nem próbált meg választ adni az olyan alapvető kérdésekre, mint hogy miért tett le végül Hitler arról, hogy pofaszakállt növesszen, mi keserítette meg Schopenhauer utolsó éveit, illetve hogyan tiltakozott Baumel rabbi, a vityebszki bölcs azon méltánytalan rendelkezéssel szemben, amely megtiltotta, hogy az orosz zsidók a gettón kívül kamáslit viseljenek. Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy a világ azt a felismerést is Woody Allennek köszönheti, miszerint a descartes-i axiómát – „Gondolkodom, tehát vagyok” – jobban ki lehet fejezni azzal a felkiáltással, hogy „Nicsak, ott megy Edna egy szaxofonnal!”, akkor talán már nem is kell túl sokat győzködni az olvasókat arról, hogy múlhatatlan szükségük van a méltán világhírű szerző e könyvére, amelynek lapjain – egészen bizarr helyzetekben – felejthetetlen alakok egész sorával találkozhatnak (Oidipusz királytól Shakespeare-ig, a maffiavezérektől a bölcs rabbikig, Van Goghtól Freudig) – ráadásul mindegyikükön jóízűt nevethetnek is.

„A pantomimos hozzáfogott, hogy leterítsen egy piknikpokrócot, rajtam pedig ismét kitört a régi zavarodottság. Ugyanis vagy piknikpokrócot terített le, vagy egy kisméretű kecskét fejt. Ezt követően nagy műgonddal levette cipőjét, csak abban nem vagyok biztos, hogy a cipője volt-e, mert az egyikből ivott, a másikat pedig postázta Pittsburghbe. Azt mondom: »Pittsburghbe

1 készleten